9. Sörtúra - Prága (Praha 6-7, és Praha 1)
2006.10.13.-2006.10.15.

A részletes túraterv: A pontos terv szerinti felsorolás, a kocsmák neve, címe és ha van link az oldalukhoz, no meg a söreik felsorolása, és persze térkép a tájékozódáshoz.

A csapat értékelése a helyekről és az ott ivott sörökről
Az értékelés mindig még az adott sörözőben megtörténik, az ehhez szükséges pontozó tábla segítségével, amiben szerepelnek a kocsmák és a sörök. 1-10 közt pontozunk és nem csak a söröket, hanem külön a helyet is értékeljük. A táblázatban pedig az átlag pontszámot tüntettem fel, ami a csapat tagjainak az értékeléséből adódik.

Az egyes helyekről pár szubjektív szó, a linkeken képek* róluk:

Ezen sörtúrán a 6.-7. kerületben tettünk egy gyors kört, majd a szombati napot főképp a Praha 1-ben töltöttük. Persze mindkét nap akadt 1-1 nem odatartozó kocsma, na de a törzshelyeket nem lehet teljesen kihagyni.

Svijensky Rytir
Az előző túrán már jártunk itt: és duplán kedvenc lett a hely: egyrészt mert a ritkán látható és amúgy igen kiváló Svijanyt mérik, másrészt meg a zsiráfban való kiszolgálás miatt. (Zsiráf:= hosszú oszlop, amit feltöltenek sörrel, ha jól emlékszem 3-4 literrel, és aztán az asztalhoz kihozva mindenki magának csapolhat belőle.). A sör még mindig kiváló, a Nakladany Hermelin is, szóval érdemes kizarándokolni ide.

Klášterní pivnice Šumavan
Ez a megálló nem volt tervezve, de ahogy gyalogoltunk a Svijenskyből a sarkon megláttuk ezt az egységet, és autentikussága miatt betértünk ide. Nem csalódtunk. Klaster sört ittunk, amit amúgy nem sok helyen lehet, és még finom is volt. No és a hely: a tipikus külföldiek által nem zavart cseh kiskocsma: újság olvasó bácsika, betérő munkások, beszélgető kör stb.

Dejvicka Sokolovna
Ez szintén egy tipikus cseh kocsma. Tankos Gambrinussal. Füstös ugyan, de milyen legyen? Nem volt azért vészes, sőt igen kellemeset ittunk ezen az igen autentikus helyen.

Zlaty Rozen
Az egyik legfőbb ok, hogy ide jöttünk: a Černá Horai sörgyár teljes választéka kapható. És eleddig még nem ittunk ilyet a túráinkon, szóval meg kellett próbálni. És az első randi nem sikerült rosszul, bár nem került a top 3-ba sör, de már előtte is igen erős versenyzők voltak. A hellyel viszont igen elégedettek voltunk, szimpatikus, jól berendezett, érdekes képek a gyárról. És jól is főznek. Összességében az ajánlott kategória.

Na Verandach
Kedvenc helyünk, a Kelt, és a Kvasnica otthona, a csülkök alfája és omegája, szóval a törzshelyeink egyike. A csülök továbbra is kiváló, a sörökben sem csalódtunk, megérte betérni, mint mindig.

Don Corleone
Hát ez a hely sem volt tervezve, de ahogy indultunk volna hazafelé még többen jelezték: 1 utolsó sör még lecsúszna. És ez a hely nem volt messze a villamos megállótól, no meg Starobrno-t mértek, így bedumáltuk magunk a zárás előtt 5 perccel, 1 utolsó sörre. Megérte.

Hostinec u Vahy
Ez még előző estére volt tervezve a Na Verandach elé, de mivel picit csúszásban voltunk, ezért kihúztuk. Pedig hát ugye ez az egyik standardunk: így nem is hagyhattuk ki teljesen, a szombatot itt kezdtük, így már f12-kor ittuk az első sörünk-kozelünk.

Vinarna u Mikulase Dacickeho
Igen, Vinarna: azaz borozó. És igen, ez a hely nem söröző csapatokra van felkészülve, előkelő kinézetű. De mivel Dačický sör nem mindenhol terem: be kellett néznünk. És bár csak egy sörre ültünk be, nem nézett ki a pincér, kedvesek voltak, és hozták a sörünket.

Svejk
A Svejk országos hálózat tagja, az ott megszokott dizájn. Eleddig kerültük, részben azért, mert nem hallottam jókat róla. De aztán legutóbb talán Karos Pisti említette, h járt itt, és h elégedett volt. Nosza rajta: egy próbát megér. És megért. Nekünk nem voltak rossz tapasztalataink, előzékeny kiszolgálás, semmi plusz fizetni való a számlán, kiváló kozel. Nem volt rossz döntés kipróbálni, és inni egy jót.

Nerudovka
Ez a nem tervezett helyek túrája :-), miután volt még kis időnk az U zavesenyho kafe előtt, és mert ez a hely az út mellett volt, na és a legfőbb ok: régen itt csapolt Keltet mértek, kiválót, sőt anno mi voltunk itt az elsők akik a falra írhattuk nevünket. Szóval betértünk, de csalódás volt: nincs falra firkálás, és a sör sem Kelt már.

U zavesenyho kafe
A kedvenc büdös sajtosunk :-), mégha most nem is hozta illatban azt, amit az első alkalommal. De az ételek kiválóak, a Kozel közel tökéletes, a kiszolgálás gyors, a hely továbbra is a legjobbak egyike.

Baracnicka Rychta
Már sokszor a várban, de ez a hely valahogy mindig kikerülte a figyelmünk. Oka tán az, h eléggé eldugott helyen van, mégha alig 20 méterre is a Nerudova utcától. Be kellett látnunk hiba volt eddig nem ismerni. A kiváló Svijanit mérik, remek a konyha, remek a hely, gyors, pontos kiszolgálás. És amúgy inkább cseh hely, mint túrista, de ez csak a javára válik. Szóval a hétvége egyik legjobb helyét sikerült megtalálnunk, és az eddigi túrák alapján is az egyik legjobb. Legközelebb visszatérünk.

U sv Jana
Újabb nem tervezett megálló, de amikor az előző hely felé robogtunk, hogy időben érjünk, a kanyarodás közben felvillant a távolban (30-40 méterre) egy Lobkowitz felirat. Így a döntés megvolt: a Baracnicka Rychta után visszajövünk ide. A lobkowitz sem a minden kocsmában megtalálható sörök közé tartozik, és bár csak egy kis bár volt ez, a söre kiváló volt, és a hirtelen beeső 14 főtől sem kapott infarktust a pultoslány, kedvesen tette a dolgát.

U Cerneho Lva
Ez a baj a nem rögtöni feldolgozással: szinte semmie nem emlékszem a helyről. Ez persze lehet jó és rossz is. Ami biztos, anno még Kozel-Pilsner párost csapoltak, most már Budvart. De valószínűleg nem véletlen végzett az utolsó helyen a kocsma listánkon e hétvégén. De ettől még lehet, h érdemes lenne feleleveníteni/felülírni az emlékeket egy következő túrán.

Krusovicka pivnica
Ez sem tervezett hely, csak útban az előző helyről a Skorepkába nagyon elfáradtunk és meglátva a Krusovice feliratot betértünk egy gyors sörre, hisz a Skorepka, mely anno még Krusovicet csapolt, mára már Pilsner-Kozel párti lett. Nem bántuk meg, mégha nem is lett kedvencünk a hely.

Skorepka
A standard befejező helyünk, az utolsó Kozel és abszint megivása, merengés az eltöltött 2 napon. Szép hely, bár egyre drágább, és sajna már -bár imádjuk a Kozelt- nem Krusovice a sörük. De záróhelynek még mindig alkalmas.

 

*A fotókat készítette:
Dudás Károly alias Dunda
Kovács Gábor alias Kovi
Sziládi Ferenc alias Feri
Tóth István alias Pesta

**NH: Nakladany Hermelin