A szokásos szállás, Akat panzió. Némi csúszás: az esős idő az utazás során picit lassabb haladást tett lehetővé, így az első helyre fél óra csúszással érkeztünk.
Diego Pivní bar
Amit szóvá is tettek a hely előtt dohányzó pincérnők, lévén tök üres volt a kocsma. Ez mondjuk a mai napunkról végig elmondható volt, h a tömeg előtt érkeztünk. :-). Hiába na, a jó időzítés.
A hely amúgy a klasszik cseh kocsma hangulat, fa borítás, fa minden. Változatos sörkínálat
kézműves sörökből, és a sörlapon már eleve feltüntetve, hogy ha kifogy vmi a csapokon lévőkből, milyen listából jön a következő. És van kaja kínálat is, méghozzá nem is rossz. A NH-juk fantasztikus, nem éri el a tökéletes 10 pontot, de jól közelít: érett, jó fűszerezésű, tökéletes állagú. Viszont nem lehet kártyával fizetni -talán az egyetlen ilyen hely volt a 2 napa során-, és még visszaadni sem tudtak, úgy guberálták össze a saját pénztárcájukból...
A következő helyre nem foglaltunk, lévén nem lehet. De kvázi nyitásra érkezünk, így nagy baj ebből nem lehetett.
Dva Kohouti
Nincs is: hely dögivel, de ráadásul nem is kis hely. A mi (mármint a magyaroknak mi) Élesztőnkre emlékeztet, mind koncepcióban, mind kialakításban. Mondjuk az Élesztő jobban van összerakva. Igaz, cserébe itt azért jóval olcsóbb :-). Itt is kézműves sörök, igen nagy választékban. És remekek. Van "helyi" sör is, amit akár itt helyben is főzhetnek, de valószínűbb, h főzetik maguknak. Az itteni sörök jobban bejöttek.
Bad Flash Bar
Még anno az elsőben voltunk, azóta hálózat, sőt söröket is főznek. Itt is mi voltunk az elsők :-), de mire távoztunk már erős 3/4 ház. Finom sörök, a saját főzetek is kiválóak, nagyszerű utopenec. Üveges verzióban is igen nagy választék a kézműves szekcióból. Az asztalon lévő csaplista becsapós volt, nem szerepelt minden rajta - érdemes megnézni a pult fölötti kiírásokat is - az aktuális. Azt hiszem lassan a hálózat többi tagjára is sort kerítünk, megéri.
Pivo Karlin
Újabb főzde, de ők ott helyben is főzik. A saját söreik mellett (4 féle: világos, black, 2 special, ami ezúttal Summer Ale és IPA volt) Pilsnert is tartanak csapon. Nagyon modern a hely, de nagyon eltalált, és persze hatalmas. Itt nem az elsők voltunk - a másodikak :-) -, és láss csodát: mire eljöttünk, teltház.
Nagyon jó kajavonal is: kiváló kulajda leves, és steakük is van jó áron, igaz nem mediumot kaptam, de igen nagyszerű volt.
Ez a Karlin negyed igen fantasztikus kocsmákban, éttermekben. Még útközben láttunk jó pár tesztre érdemeset, de amikben voltunk, azok is mind igen kiváló helyek voltak. Ritka jó kezdés. De azért még volt egy hely:
Radegastovna Perón
Igaz, ez már az Andelnél. Tavaly voltunk itt, és jónak tetszett, de akkor csak kis kavarással jutottunk be,
most viszont nem keverték el a foglalásunk. Nos, a hely a szokásos prágai helyek egyike annyiban, h belépve egy kis helység, csappal, folyosó hátra, ahol nagyobb hely ÉS egy lépcső le a pincébe, ahol k*** nagy hely. Klasszik téglaborítással. Tündér pincérnő, gyors, mosolygós, és 10 korsót egyszerre simán kihoz. A sör Radegast, mi más. És az étel is nagyon jó, megjöttek a csülkök - mondjuk nem biztos, h az este 9-f10 az ideális időpontra rájuk. :-) . De azért kerül néhány az asztalra. Nos, ahogy tavaly is láttuk, most újra kiderült: nagyszerű hely. A pincében a levegőt jobban járathatnák, de ezt leszámítva, 10-es.
Hazaérve még a szokásos U Peronu-t terveztük, de már zárva volt, igaz, a szokásos 10 helyett közel éjfélre értünk. A többség még talált egy helyi kiskocsmát, 43 koronás becherovkával, vétek lett volna kihagyni. De ez már a túrán kívüli rész volt.
A második nap első helye zárva volt, ide ugyan csak 1 sörre ugrottunk volna be, krusovice miatt, de lehet az ünnep miatt (Október 28. - Csehszlovákia kikiáltásának ünnepe) zárva volt. Így a foglat helyen kezdtünk.
Na Paloucku
1932 óta étterem/kocsma. Pilsenis hely. És nagyszerű a konyha. Kiváló csülök, finom borda, érett NH, klasszik svickova (cseh "vadas" knédlivel) - szóval mindegyik étel igen jól készített, és fűszerezett volt. Gyors kiszolgálás, és kiváló pilseni. (És a becher is jó árú.)
Kisebb gyaloglás, be a nagy híd alá, ide sem foglaltunk, lévén nyitásra.
Čep & Pec
Kézműves sörök, és főképp a Four elements főzde sörei (a szomszédban főzik, szinte márkasöröző), de persze ezen kívül is van néhány sör. Az egyik legjobb kézműves sörök voltak itt, vagy legalábbis nekem bejöttek :-). Kérdés, boltban vajon hol kaphatóak... A klasszik vonulatban a Budvar 33-as. És még étel is található, a kis finomságoktól kezdve - több tálcán ilyen fánk, és sós karaika kinézetű valamik-, azért néhány komolyabb étel is. Mint pl. pacalleves, ami igen finom volt - sűrű, és nagyon jól fűszerezett, a sör is jobban csúszott tőle. A tulaj amúgy egy félig magyar hölgy (édesapja magyar), így ért, és beszél is magyarul. (Mert h kiszolgál is, azért találkoztunk vele.)
Ahonnan le, oda vissza is, szóval visszagyalogoltunk a kis híd alatti kerülőnkből Nusléra, a:
Pivovar Basta-
ba. Ami szintén nem mai csirke: régi főzde, mellette egy étterem is, de ő maga is étterem. A Bastában saját sörök, az U Bansethuban pilseni. Mi nyilván a főzdeétterembe mentünk. Klasszikus cseh kocsma belső. Jó fej pincérek. És finom sör. A két speciáljuk annyira nem jött be -
volt egy mézes-tökös, meg egy vmi sour ale. Nem voltak rosszak, de lehettek volna markánsabbak. Viszont a sörkorcsolyáik igen rendben voltak (pivny syr, kacsamáj, pácot hering). Fő kaját még senki nem kívánt, pedig az első sörünk végére épp elkészült a kacsa (kacsák) is, kínálták, de a gyomrokban teltház volt.
A terv szerinti utolsó helyre még kellet némi fel irányú gyaloglás.
U Klokocnika
A lakóövezet közepén, egy régi épület, fa kandallós fűtés, finom sörök, alapvetően nem turistás hely, a helyiek töltötték meg, meg mi :-). De hangulatos, jó hely. Vegyes sörválaszték, a klasszikus lagerek - bár kisebb főzdéktől, és persze új hullámosak is -pl Matuska. És itt is volt pacalleves! Másik iskola: ez a kevésbé sűrű, de azért tartalmas, és másképp ízesett -kakukkfű, fokhagyma stb..- , de ugyanolyan finom. És nagy kerthelyiség, ahova ki lehet ülni, már ha nem október végén jön erre az ember. Ha valaki Nusléban barangol, érdemes beesni ide.
Most időben - időbben- végeztünk, és 10 körülre visszaértünk a szálláshoz, de ez a pont pech időpont: a szállásunk étterme is épp zárt, az U Smoliku is, az U peronu is -ez volt a legfurcsább, elvileg 11-f12 ig lettek volna, mint előző nap. Lehet az ünnepnap miatt. De a sarkon még nyitva volt egy staropramenes hely 11-ig, így oda ugrottunk be egy búcsúsörre, 11-es staro, becherovka.
Összegezve: elég jó helyeken voltunk, és jó söröket, ételeket ittunk-ettünk. Mindegyik akár újra kipróbálandó hely is lehetne, ajánlottak.
Az egyes helyekről néhány szubjektív szó, a linkeken képek* róluk:
*A fotókat készítette:
**NH: Nakladany Hermelin |