Két év!, Kettő, 2!!
Nos, ennyit kellett kihagynunk a covid miatt, de most végre újra cseh sörtúra.
Ezúttal Znojmo a cél, amiről sok jót hallottam, érdekesnek is tűnik, és 2 éve próbálunk ide eljutni, de mindannyiszor le kellett mondjuk a covid miatt a lefoglalt szállásunk. Most végre minden oké – leszámítva, h 2 héttel az indulás előtt a szállás lemondta a szobáinkat, vagyis egy részét, mert „a foglalási rendszerükben hiba volt”, és 2x adták el a szobákat – s ez most derült ki 1 hónap után… hm. Pánik szálláskeresés, és siker.
A szállás - Znojmo panzió:
Ugyan picit kintebb van, nem belvárosi a szállás, cserébe olcsóbb. (Gyalog kb 1,2 km a belváros.) Szemben egy Albert, így a várárlás is megoldott. A célnak tökéletesen megfelel. Semmi extra, klasszikus panzió, de minden korrekt. A tulaj kifelé menet hívott minket, hogy mikor érünk, érkezéskor mikor látták, h csak férfiak, a szobákban széthúzták az ágyakat, előre kellett fizetni ugyan, de kártyás lehetőség is volt, és a reggeli is rendben volt.
Kicsit késve kezdjük a túrát, mert a csapat egy része a magyar osztrák határon egy félórás dugóba került, így sajnos az első helyet kihagytuk, lévén a másodikra foglalásunk volt.
Viszont az meg csak kettőkor nyitott, mi meg már odaértünk 3/4 2-re, így addig beültünk a
hoZpoda-ba.
A helyi sörgyár egyik saját márkás étterme a városban (a kiemelt Z betű is jelzi), a saját sörökkel. Bővebben a második nap majd róla, mert ide van foglalásunk szombat estére. Most csak egy kezdő sör, ami kellemesen jól esett.
Pivovar U Šneka
Foglalásunk van ide, de nyitáskor csak mi vagyunk szinte. 11 sörcsap, és mivel saját főzde, így abból 3-4 a saját söreikkel, a többi csapon más kézműves cseh sörök –pl a Bad Flash sörei-. Kaja választék nem túl nagy – lehet ez még a covidhatás, mert régen tán nagy konyha is volt, de van nakladany hermelin, ami nagyon jól esett, kellően érett is volt, szóval nagyon oké. A sörökből többet is próbáltam, a saját ipájuk szerintem fantasztikus, a bad flash supernova apa-jába is beleszerettem, rendben volt a többi is. Holnap este itt fejezzük be a túrát, szóval még a többit is tudjuk majd kóstolni. Közben egy másik magyar csapat is beesett, kicsit elviccelődtünk, aztán mindenki ment a saját útjára.
Tusto-Znojmo
Az új célpont elég vegyes: komoly borkínálat, komoly whiskey kínálat, és tankos sör... Még hozzá: Radegast Ryze Hořká 12°. A sör rendben van, a hely is, hangulatban, kiszolgálásban is, és a sör is jó. (Radegasttól nem vártam csodát, az nem is lett, de kellemes sör.)
Mivel a tervhez képest volt némi változás - a sörgyár csak 17:30-tól tudott fogani minket, így behoztuk elé az egyik tartalékot:
Pivnice U Bárta
Klasszikus cseh csehó, helyi arcokkal, igazi kocsma, nem turistahely. :-). Nekünk megfelel, és a helyiek is jó fejek. A sör hostan (Znojmó régi söre, amit ugye a Heineken-Starobrno elvitt, és már nem itt gyártják): hát nem lett a kedvenc - kérdés, h itt nem jött be, vagy amúgy sem ízlene.
Sörgyár
Picit késtünk - de megvártak :-). Jó fej túravezető, 2 cseh hölgy még szintén túrázók,
és a sörgyár. Egyrészt nagyszerű helyen van a sörgyár, meg nagyon jó megcsinálták, h a régi sörgyár területéből mennyi mindent kihoztak (kiváló borbár, terasz, múzeum, stb). De most a lényeg a sörgyár: ez már "csak" egy kis, kézműves sörgyár, mind méretben, mind kapacitásban. Viszont jól összerakott, jól dizájnolt-brandelt a város által, mint tulajdonossal, és nagyon jó sörökkel. Helyben, még hordóból a 11-est, és a 12-est, na meg a mézest kóstoltuk - rendben voltak. Innen a sörgyár éttermébe mentünk (5 méter):
reZtaurace
Klasszikus sörgyári étterem kinézet, letisztult, egyszerű. (Itt is Z betű.) Nagy hely, sok ember elfér, és persze ehhez megfelelő és gyors személyzet is. Nagyszerű kaják, a kulajda leves fantasztikus, a sörök jók, a csülök is finom volt - bár némileg megégették a bőrét, de ízben rendben volt. Szóval igazán jó hely, szerintem az egyik kötelező hely a városban.
Hospůdka Maxwilliam
Mint ahogy
ez a hely is. Nagyon hangulatos belső, nem túl nagy, de azért van hely - és a Csiga és a hoZpoda közt van, így 30 méteren belül 3 kiváló hely is található :-). Na de vissza a Maxwilliam-hez: MaxWilliam sörök, igazán nagyon jók, és a csülök... nem túlzás, ha azt mondom, hogy a valaha általam evett legjobb csülkök egyike, de talán nem csak az egyike, hanem az új etalon. (És ebben a csapat is egyetértett. ) Fantasztikusan jó, puha, ízes, pirított bőr, tökéletes. (Nagy szerencse, h foglaltunk helyet, mert amúgy nem lett volna, és ami még nagyobb szerencse, hogy foglaláskor jeleztük, hogy csülköt is fogunk kérni...) Van mellé szállásuk is - amit a parkolóhiány miatt engedtünk el, de jónak tűnt ... legközelebb talán.
Az első este eddig jutottunk - késő is lett, 10 óra, fáradtak is voltunk, így pihenő, irány a szállás, hogy holnap is bírjuk. Mindenesetre az első nap benyomásai nagyon pozitívak, szép a város, és 3 kiváló kocsmában/étteremben/hospudka-ban is voltunk.
Hopp, kicsit megcsúsztam a beszámolóval, már az új 35-ös túrát szervezem, és látom kimaradt a 2. nap. Gyors pótlás:
A második nap komoly gyaloglással indult :-). Mert hogy a folyóparton volt egy szimpatikus vendéglő - U Obri hlavy- és odáig a folyóparton mentünk, h lássunk is valamit a városból. Megérte, mert a látvány klassz volt, a vendéglő mellett múzeum, és a kőfalon vicces-vidám-tök jó installációk (lefelé száguldó kerékpáros, kő szélén üldögélők). Az egyetlen probléma: a vendéglő még jó egy óra múlva nyiott volna, minthogy odaértünk.... Enegdjük el. A legegyszerűbb felkapaszkodni a hegyoldalban a várhoz-templomhoz: nos ez sem volt rövid, cserébe komoly szintemelkedés - de legalább láttuk Znojmó legöregebb szőlőültetvényét. Igaz, a Borbár, ami az itteni legnagyobb birtoké zárva - szeptember végéig van csak nyitva.
Irány a Enotéka znojemských vín, ahol meg a csapatnak nem fűlött a foga a borkóstoláshoz - hiába na, megöregedtek, semmi bevállalós, fiatalos lendület. Pedig izgalmas volt: külön kóstolótér, ahol spec hütőkben palackok, kb 150 féle, és mindegyikből lehet kóstolni, 1 cl, fél deci-deci és + mennyiségben, egy kártya segítségével, amit vagy előre feltöltünk pénzzel, vagy utólag elszámolunk. Szimpatikus megoldás, hangulatos kostolótér.
teraZa u Rotundy
Így aztán, mivel a sörgyárnak itt a vár szélén van egy "büféje", ahol csapolnak sört - és hát ugye tervben is volt, ide jöttünk. A csapolás nem volt gyors - de cserébe fantasztikus kilátás a kanyargó folyóra, napsütés, lazulás.
Pivnička U sv. Michala
A kálvária tovább folytatódik. Dalesicky-s sörök lennének itt, ha meg lenne a hely. De eltűnt - weboldal él, de a helyén csak egy bezárt cukrászda... ejh...
M-Centrum
A tartalékból egy mentés. Egy bevásárlóhely legfelső emeletén egy kellemes kis étterem. A szokásos znojmo sör itt is, a két alap világos fajta. Kellemes kaja.
U Radnice
Akciós a zebra (borda), hirdeti nagy plakáton. Amúgy is listán, nosza befelé. Kissé lepukkant hátsó részben van hely, oszt borda meg egy volt összesen .... szép kis akció, nem is kértük ki. Egy felejthető policka sör, és távoztunk.
Restaurace U Karla
Eddig ez nem a mi napunk, pillanatnyi felvillanások csak (a Rotunda klassz volt). Hivatalosan az oldaluk szerint 3-ig vannak nyitva. Odaérve úgy tűnik mégis nyitva. Beülünk, szimpatikus pincér - viszont nincs igazán konyha, mert valami nagy ünneplős csoport van - de abból, amit nekik csináltak, nekünk is tudnak adni... A sör a régebbi városi sör, a hostan - hát fogalmazzunk úgy, hogy nem a sörök királya.
Na Věčnosti
Újabb tartalék hely: ami, mint kiderült vegán étterem - de fokhagymaleves is van. Ez sem volt benne ízben a top 10-ben, ez van, ilyen napunk van :-). Amúgy hangulatos hely, a sör iható.
Restaurant hoZpoda
Ideje hogy pozitívra váltson napi mérleg: s mivel ide foglalásunk, és tegnap már pillanatra teszteltük is... Szóval újra ide, ezúttal rendesen, hosszan. Nagyszerű kaják - a borda fantasztikus. A sörök: a znojmói helyi, de itt mivel a sörgyáré az étterem, nem csak az alap 2. Minden is. Például egy extraság -amit a sörgyárnál nem is láttunk- egy sauvin komlóval készített, talán némi sauvignon blanc szőlővel is megkevert ipa. A nap (a 2 nap) egyik legjobb söre.
Pivovar U Šneka
Majd újra a Sneka - és még mindig csak 20 méterre :-). Ezúttal sokan voltak, egy hátsó részben kaptunk helyet. A választék mint tegnap, kiváló kézművesek. És ha már Sneka - csigát is kellett enni. Szóval ismét jó volt, ismét jó sörökkel.
Hazafelé egy kis mag - a keménymag :-)- még beugrott a tegnap kihagyott:
Pivnice U dvou volů-ba.
Klasszikus helyi kocsma, klasszikus helyi jó munkás emberekkel. Kiváló pilsenivel és utopencivel. Kár lett volna kihagyni, még így is, hogy már megfáradtan szinte aludni ültünk be. :-)
Az egyes helyekről néhány szubjektív szó, a linkeken képek* róluk:
*A fotókat készítette:
**NH: Nakladany Hermelin |