33. Sörtúra - Prága: Praha 1. Zizkov
2019. október 25-27.

A részletes túraterv: A pontos terv szerinti felsorolás, a kocsmák neve, címe és ha van link az oldalukhoz, no meg a söreik felsorolása, és persze térkép a tájékozódáshoz.

A csapat értékelése a helyekről és az ott ivott sörökről
Az értékelés mindig még az adott sörözőben megtörténik, az ehhez szükséges, a kocsmákat és a söröket tartalmazó pontozó tábla segítségével. 1-10 közt pontozunk, és nem csak a söröket, hanem külön a helyet is. A táblázatban pedig az átlagpontszámot tüntettem fel, amely a csapat tagjainak az értékeléséből adódik.

A szállás folyamatosan fejlődik, most h nem voltunk tavasszal, mert ugye akkor Budejovice, egész sok változás: megszűnt a belső parkoló, az étterem kinőtte magát, a reggeliző a másik felén. Szóval folyamatos a fejlesztés, ez nem baj.

U Smoliku
Kicsit késve értünk ki, na mert fél órával később indultunk. Így itt csak kutyafuttában egy nyitósör. Viszont jól esett, nagyon.

Lokál Dlouhááá
Tavaly csak beestünk ide, elég sokan voltak, egyik pincér nyitott nekünk egy helyet, a másik meg leba*, h h merünk beülni. És elég morcosan egy sört engedélyezett. Szóval felül kellett írni ezt az élményt. Most előre foglaltam, és talán annyira teltház sem volt, bár nem kevesen. Érdemes volt élményt felülírni: Nagyon finom Kulajda leves, gyors kiszolgálás, jó sörök. És ott a hm, nem tudom h nevezzem, mondjuk úgy, h parasztvakítás: a sört 3 féle módon lehet kérni: habbal, slice és normál csapolással. Viszont lehet, h parasztvakítás, de nekem kimondottan bejött. A habos kozel nyamm volt, érdekes: kissé teltebbnek érződött, és kevésbé volt bubis.

Lod Pivovar
A hajós sörfőzde étterem. Tavaly ismertük meg, és egyből kedvenc lett. Ellenőrizni kellett, h egyszeri alkalom, vagy standard jó minőség. Nos, nem árulok el nagy titkot: a kedvencség maradt. Fantasztikusan finom a csülök megint, a sörök is jók. Nekem a tavalyi ipajuk jobban bejött, az idei, a triton kevésbé - nem rossz, de inkább a soproni ipa vonulat. Viszont a Monarchia barna sör.... az még mindig igen kiváló, kávés. Akár egy du kávénak is bejön :-). Érdekes volt a Savannah is, ez tavaly nem volt, amerikai búza sör típus, citra és simcoe komlókkal. Egész kellemes íz.

Kolkovna Celnice
A Kolkovna egy hálózat, pilsenis. Kvázi ugyanolyan kinézet, ugyanaz a minőség. Nem olcsó, de magasan a léc. Már több helyen, több városban próbáltuk, hozza a szintet. És annyira kiváló volt a rezane.... nem csak szép, ahogy különválik a barna és világos sör, de finom is. A többiek Mastereztek, az is rendben volt. Itt általában jó az étel is, de most a hajó után, a kaja fel sem merült... bár egy jó Nakladany... na de nem. :-)

T-anker
A Kotva áruház 5. emelete, a tető. Itt is voltunk már pár túrával ezelőtt, de akkor esett az eső. Most élvezhettük a nyár esti kilátást, hangulatot. Tudom, október van. De annyira kellemes volt az idő, h a nyitott teraszra ültünk ki, mert kiváló kilátás nyílik a városra. Az izgalmas kézműves (és ennek megfelelően drága) sörök sem változtak, legalábbis még mindig izgalmasak és drágák, de természetesen napi csaplista van még mindig. Nálam itt nap söre - Skipass T-anker apa, és a California APA Matuskáéktól. Mindkettő nagyon-nagyon rendben volt. És most egy jó fej pincércsaj szolgált ki minket, akivel óriásit dumáltunk, záróra, utolsó rendelés is vagy 2x volt, de tényleg jó sörök, meg hangulat.

U Peronu - a bár
Már induláskor láttuk, h változások vannak: nyílt egy bárja az U Peronunak, ahol Bernard sör... már akkor eldőlt, h hazafelé nyilván tesztelni kell majd. Ami meg is történt. Jó a hely, és jó a sör, na és a tatár sem volt utolsó.

Pivovar Kolčavka
A Hrabal-túra környéke, de arról kitérő. Egy kiváló főzde-étterem. Kerékpár főút mellett, ezért elég jó a forgalma is. Na, de a hely: 6-7 féle sör volt csapon, változatos, széles skála. Külön kérhető kóstolósor is, 5 db-os. Nálam a summer ale-jük lett a nyerő. Csülök ügyben sem rosszak: bár nem a pirított börű irányvonal, hanem a mézes-sörös kenceficés, de nagyon finom volt (és majdhogynem fele annyi árban, mint a többi helyen...)! Mindamellett gyors kiszolgálás, jó fej pincérek.

Bernard Pub
Foglalásunk volt, de némileg megcsúsztunk, kaptunk is némi feddést: telefonálhatunk volna, h késünk. (Jogos, ugyanakkor mentségül szolgáljon, h nyitásra foglaltunk, nem gondoltuk, h egy kis késés bajt jelenthet - és negyed ház volt.) Na, de aztán megbékéltek, és semmi panaszunk nem lehetett a kiszolgálásra. A csülök itt is fenomenális volt. Ugyanakkor itt kellett kiosztanunk "A nap csalódása" díjat: a Lavina vhogy nem volt az igazi. Sem habzás tekintetében, sem ízben. Nem volt rossz, csak hiányoztak a lavinás jegyek. Ez eléggé megviselte a társaságot, de a többi sör, s az ételek azért hoztak némi megnyugvást. Szóval a hely jó, a lavinakudarc érthetetlen.

Hospudka U Fícků
Erős csúszásban voltunk, és ide csak 20 percünk lett volna, de egy sörre az is elég lehetne. Nosza, úgyis ott megyünk el mellette, ugorjunk be. Pincehelység, 1 vendég, pincérnő: minden le van foglalva, sajnos. Hm, gyors kidobás volt. Sebaj, irány a következő hely.

Pivnice U SADU
Hoppá-hoppá. 90 éves söröző, "pincelabirintus": sok helység, szimpatikus téglás falak, jó fej, gyors pincérek. Van direkt nekik főzött sör, 3 féle is. világos, ipa és egy speciális. És persze más kézműves cseh sörök, meg Pilsner és Guiness. Szóval széles választék. Étlapjuk is jónak tűnt, de hát evésből jöttünk. Azért egy utopenec, meg egy sörsajt belefért. Nem volt rossz, érdekesség: a sörsajt félig bekeverve érkezett, csak fűszerezni kellett. Jó hely, megjegyzendő. Közel a Cerny szobros tvadótorony is, szóval kulturális séta közben is útba eshet. :-). Nagy kiülős részek, a földszint is több helységes, és voltak rendesen: szóval nem véletlen az a 90 év.

Hostinec U Vodoucha
Itt már régebben megfordultunk, de ez semmit nem von le a hely erényeiből: jó kaja, és nagy sörválaszték. Matuska Rakéta a nap söre nálam, de a többi kóstolt sem rossz -sőőőt!-, és finom fokhagymaleves. Ejtőzős, pihengetős sörözés, kezdünk fáradni, hiába na: komoly dolog, strapás ez a tesztelés.

OSSEGG Pivovary
Na de még ide el kellett jutnunk: kis főzde, hozzá étterem. Ismeretlen volt eddig, fel kellett térképezni. Némi zavar az erőben: since 1241 volt írva az étlapra. ŐŐ? Hogy mi? Érdeklődésünkre azt mondták, h hát régi apatsági sörfőzést elevenítenek fel, régi receptekkel, meg h tán itt volt régen, anno egy főzde. Kicsit szkeptikus vagyok, de majd utána olvasok. Na de a lényeg:a sörök. Nagyon jók! Az ale abszolút kedvencem lett, de a többi sem rossz. Jó söröket főznek, azt kell mondjam. És a kaja sem volt rossz, már aki itt evett közülünk, azt mondta.

Irány a szállás, ma is kitettünk magunkért, jó helyeken, finom söröket ittunk. Azért még az U Peronuba benéztünk, ezúttal a nagyba. Hm. A sör, kaja nem rossz, de ahogy már legutóbb is, elég lassú a kiszolgálás. Lehet át fogunk szokni a bárra - ott ez gyorsabb, sokkal.


Az egyes helyekről néhány szubjektív szó, a linkeken képek* róluk:

*A fotókat készítette:

**NH: Nakladany Hermelin