26. Sörtúra - Prága
Hradčany, Dejvice, Bubeneč, Vinohrady
2016. április 08-10.

A részletes túraterv: A pontos terv szerinti felsorolás, a kocsmák neve, címe és ha van link az oldalukhoz, no meg a söreik felsorolása, és persze térkép a tájékozódáshoz.

A csapat értékelése a helyekről és az ott ivott sörökről
Az értékelés mindig még az adott sörözőben megtörténik, az ehhez szükséges, a kocsmákat és a söröket tartalmazó pontozó tábla segítségével. 1-10 közt pontozunk, és nem csak a söröket, hanem külön a helyet is. A táblázatban pedig az átlagpontszámot tüntettem fel, amely a csapat tagjainak az értékeléséből adódik.

Az egyes helyekről néhány szubjektív szó, a linkeken képek* róluk:

A szállás a törzshelyünknek számító Akat panzió.

U Smoliku
A kezdet: ahogy szoktuk, most meglepően sokan, na meg némi csúszásban is, így tényleg csak egy gyors sör. A pincérhölgy mint a villám térült-fordult, sok választást nem hagyott, így a 10-es tankos Staro lett a nyitó ital.

Valašská pivnice
Már anno voltunk itt, de akkor egy nap középső, épp megfáradt részén, amikor inkább csak ejtőzés lett volna jó. Most sem akkora szerencséje van, mert már elsőként, de rohanósban csúszás van. A pincér kedves, segítőkész és gyors, de pl. azt mondja nincs sör pohárral -étlapon rajta, hm... A sörök: a barna kávés, ízvilágú, abból is a kissé savanykásabb fajtából. Teljesen rendben amúgy, de nem az én ízvilágom, a világos az könnyedebb, itatósabb.

U Zavěšenýho kafe - Divadlo pokračuje
Na ezért jöttünk egyáltalán erre: a kedvenc büdös sajtosunk költözött: egy utcával fentebb, tágasabb nagyobb helyre, kiváló kilátással, nagy terasszal. Le kellett csekkolni, nyilván. A régi helyén is nyílt vmi, de időhiány miatt azt nem ellenőriztük, h milyen. Az új hely: mint írtam: más méret, kényelmesebb, a dizájn maradt persze. Összhatásilag: a régi hangulata más volt, a kis szűkös helyekkel, így ugyanazt nem adja, de a hangulata jó, a tágasság, a tér és a terasz kárpótol: jó lesz ez. Sajna vagy a pincérlány volt fogalmatlan, vagy vmi időhurok, vagy bármi-akármi: lényeg: az ajtóban a táblán Nova Paka tmavy is volt kiírva a Pilsner-Kozel mellett. Ugyanakkor meg mikor kértünk, azt mondta nincs. A kapott sör meg inkább a Nova Paka ízvilágát adta, mint a Kozelét. Szóval valószínűsítem, h Nova Pakat kaptunk, kozelből meg világos volt. Ezt erősíti, h elsőre világos sört akartak kihozni 3 korsó-pohárral. A pivni syr rendben volt, klasszikus tálalás és illatok, kenyér már az árban. Szóval a végeredmény: marad a Kedvencek listán.

Fekete Ökör (U Černého Vola)
A szokásos megállunk egy sörre a talponállóban. A minőség is a régi, szóval megérte. Most csak 1 pohárral mindenki: késésben vagyunk, de kihagyni nem lehet, na meg az ízlelőbimbóink a kozelra vágynak. Megérte.

Klášterní pivovar Strahov
Itt András barátja várt már ránk - szegény: fél órás csúszásban voltunk, de aztán némi sörökkel rendbe hoztuk. A kolostor sörfőzdéje prágai szinten a k* drága (40-45 a pohár, 65-70 a 4 dl-es korsó....), ugyanakkor zseniális söreik vannak, az őszi antidepressant pl. Most az nem volt, de az IPA-juk és az Amberjük is remekelt, a sima világos is kiváló. S volt egy új sörük, amit végül is ár miatt nem mertünk kipróbálni - most kicsit bánom azért (2 dl 70 korona...). Egy jó kis Barley Wine sör lett volna. No, de a kóstolt sörök bőven megfeleltek, nagyon-nagyon jók. És még Piroskát is láthattuk. :-)

Bernard Pub Cesta Časem
A Bernard pub mióta megjelent a színen az egyik kedvencünk lett. Ősszel már 3 egységük volt, a terv az volt, h tavasszal a 3., még nem próbált egységét is bevegyük. Ám a tervezéskor kiderült, már 5 egységből áll. Nagy kétségbeesés nem volt emiatt, és be is került az egyik új egység, ez, az Időutazás (Cesta Časem) nevű. Nos, nem csalódtunk. A Bernard pubok színvonala töretlen. A kinézet-dizájn, a sörök, az ételek. A Lavina még mindig mesteri, a többi is kiváló, az NH tökéletes, a csülök finom, a pincér gyors és kedves. Mi kell még? El is töltöttünk itt némi időt, növelve csúszásunk. De minden percét megérte :-). (Itt pedig Pesta egy cseh kollégája/partner cég embere csatlakozott hozzánk, és kísért el még a hátra lévő helyekre, jól eldumáltunk és könnyebbség volt a natív cseh nyelv használata pincéréknél :-)) Holnap jön majd a 4. egység.

Restaurace Na Barikádách
Krusovice, krusovice.... ritkán jutunk hozzá, így mivel a csúszás miatt egy egységet húzni kellett a tervből, nyilván nem ezt húztuk le. Sajna telt hát, így pultos megoldás (milyen jó, h cseh ismerős velünk), meg egy kis asztal. Amúgy a hangulat kiváló, klasszikus cseh kocsma, nagyon jó fej pincérrel, és igen kiváló világos -musketyr- és barna krusoval. Kár lett volna kihagyni.

Restaurace Kulaťák
Tavaly ősszel már voltunk itt, a pilsenijük vmi isteni. Most nem jó ütemben: épp nem volt hely, csak pár 2 fős asztal, de aztán megdumáltuk, h pultnál, plusz kinn az étterem előtt elfogyasztjuk, de közben lett asztal is, szóval végül is megoldottuk. A sör még mindig kiváló, nem véletlen, h az egyik legjobb pilsenis helyként definiálják maguk. A hangulat is jó, a pincérek vegyesek: egyik morgós volt, de a másikkal megbeszéltük, h mit is akarunk, végül is jól zárult. Az NH-juk nagyon jól fűszerezve, de érlelés tekintetében még 1-2 nap ráfért volna bőven.

Ezzel zárult is az első nap. A csapat egy része még a klasszikus záróhelyünkre beült -U Peronu-, de én már az utolsó NH-tól eltelten inkább az ágyat választottam.

Prague Beer Museum
Már régóta szemetek vele, vagyis inkább az egyes számú, nagy testvérével, most végre eljutottunk ide. Most, vagyis nem oly rég nyílt ez a 2-es egysége. 30 sörcsap... és itt akár abba is hagyhatnám. De nem csak ez van, hanem jó a hely, kellemesen nagy, a fokhagyma leves alapján pedig a konyha is nagyon jó. És ami még: érdekes, és nagyon jó újítás, pláne, h ennyi csap: nem csak pohár és korsó a méret, hanem kóstolósor is kérhető. Van pár előre beállított, de magunk is összerakhatunk. Ilyenkor 5 féle sört kell választanunk, és mindből 1,2 dl kapunk egy fa tartóban. A sörök kiválóak, jó félek. Ide vagy a nagy testvérbe jönnünk kell még.

Bernard Pub Bruselská
A 4. kipróbált Bernard Pub: és ez is ugyanaz a szint. Dizájn, kinézet, sör- és ételminőség: kiváló. Talán nincs is mit csodálkozni, h egyre több nyílik. A lavina kiváló, mint mindegyikben, a többi is klasszik Bernard. Az ételek finomak. Szóval a tökéletes cseh pub. Kihagyhatatlan.

Innen a szokásosnál hosszabb útra mentünk gyalog -10 perc is volt-, de a cél hely még zárva volt, h ne kelljen azt kihagynunk a tartalékból rántottunk elő 2 helyet:

Restaurace Plevel
Vegán étterem, de nem is enni mentünk: 2 féle, számunkra még ismeretlen söre volt, így muszáj volt benézni. Az eredmény? A hangulat jó volt - a virágos falak ellenére, vagy épp azért :-). A sör viszont: fogalmazzunk úgy, h sörtúristaként muszáj volt megkóstoltunk, sőt kötelességünk, de nem fogjuk keresni a továbbiakban ezt a márkát (policka 11, zemske polotmave).

Pivnice U Sadu
Klasszikus cseh kocsma, gambrinussal. A pincér jó fej, a kocsma törzsközönsége némileg meglepve nézett kis csapatunkra, de aztán belesimultunk a környezetbe. A 28 koronás bechert vétek lett volna kihagyni, nem is hagytuk, és nagyon jó volt. Mellé a gambrinus jól csúszott, és az utopenec is jól esett nagyon. Megérte betérni.

Bad Flash bar
Na miatta vártunk 2 órát. De megérte. Az hagyján, h hangulatos, de 12 sörcsap, és kellemesen extra sörökkel. -A magyar minta alapján mondjuk azt, h cseh kézműves sörökkel, de igazából ezek kevésbé kézműves, inkább kézműves és kisüzemi főzdék sörei. Mindenesetre nagyon finomak, és mind a pincér, mind a pincérhölgy gyors, kedves, beszélgetős. Hiba lett volna kihagyni. Nyilván árban ez sem olcsó, sőt cseh szinten drága is, már-már a Kolostori főzde árszintje (itt jegyzem meg a Beer museum is ez a árkategória). Ugyanakkor változatos, és finom extra sörök.

Hlucná samota
No ide majdnem nem fértünk be, de láttuk van 8-ra foglalt asztal, mi meg némileg 7 előtt értünk oda, egy sörre leülhettünk, mondta a morcos pincérnő, majd persze miután hozta a söröket, és szabadult fel asztal, szintén ő jött oda, h átülhetünk ám oda, és akkor nem kell elrohannunk. Érdekes. De ami fontosabb: finom a sör. És volt Hoegaardenjük is, ami már hiányzott picit, a prágai csapolt Hoegaarden nagyon finom. (Végülis miután a Staropramenben készül, akár mondhatjuk azt is, h cseh sör. :-))

Hostinec ResPUBlica
A mai Krusovices helyünk, ez is a klasszik cseh kocsma. A sör jó volt, a társaság már fáradóban, így nem sokat időztünk itt, irány az utolsó hely:

U Regenta
Kellemes hely és van konyha is, egész finom ételekkel, be is laktam, ahogy kell sörkorcsolyával (Ďábelské topinky se sýrem (pikantní směs z mletého masa), ami kvázi meleg szendvics szerű volt, a többiek is sörkorcsolyáztak, elégedetten . Záróhelynek tökéletes volt, irány haza.

Aztán hazafelé a csapat egy része leszállt Andelnél, mondván benéznek a Na Verandachba. Állításuk szerint a 2 nap legjobb NH-jához jutottak itt hozzá. A csapat másik része hazaért, illetve 3-an még benéztünk az U Peronuba (tegnap kihagytam, így muszáj volt) egy búcsú sörre.

A lényeg: a túra kiválóan sikerült, nagyszerű helyekkel, finom sörökkel. Ősszel újra jövünk. :-)

*A fotókat készítette:

**NH: Nakladany Hermelin